A két évig tartó kényszerű szünet után a Singapore Airlines, a Changi Airport és a Singapore Tourism Board a mai naptól újra ingyenes szingapúri városnézési lehetőséget kínál az átszálló utasoknak. A korábban is elérhető városnéző túrák – Városlátogatás, Örökség túra és „Jewel” túrák – megújultak és új látnivalókat is tartalmaznak.
A túrák időtartama 2,5 óra, a hét minden napján elérhetők és a tervek szerint a számuk fokozatosan napi kilencre emelkedik. A világjárvány előtt a Changi repülőtéren megforduló utasok 30%-a átszálló utas volt. Az első ingyenes városnézés 1987-ben indult, 2019-ben már több mint 80.000 utas vett részt valamelyik túrán.
A Városlátogató túra (City Sights Tour) útvonala különböző műemlékeken keresztül mutatja be a város fejlődését. Az örökség túra (Heritage Tour) – mely júniustól indul – bepillantást enged a China Town-on, az Arab Street-en és a Haji Lane-en keresztül a város multikulturális világába. A megújult Jewel túrán (Jewel Tour) a megszokott népszerű attrakciókon kívül helyi élelmiszermárkákat ismerhetnek meg a látogatók és részt vehetnek a Changi Experience Studio repülőtéri tematikájú interaktív kiállításán.
A teljesen új Changi közeli túra (Changi Precinct Tour) a repülőtér keleti részét található érdekességeket mutatja be, a résztvevők megcsodálhatják Changi kisvárosát és a Changi tengerpartot is, bepillanthatnak a helyiek életébe távol a város nyüzsgő zajától.
A túrák szervezésére és lebonyolítására a Montser Day Tours-t nevezték ki. A Changi repülőtér oldalán a kiválasztott városnézés előre foglalható azok számára, akinek az átszállási ideje legalább 5,5 óra.
További információ és az útvonalak elérhetők a a Free Singapore Tour oldalon.